megkülönböztetés. olyan valami, amit egész életemben démonizáltak, hogy az egy fasiszta náci dolog, ugyanakkor mindig elszenvedtem, mert fiú vagyok, mert proli vagyok, mert a hajam hülye, mert ilyen a faszom, mert így beszélek, mert ez tetszik, mert bármi miatt. azt gondolom, hogy megkülönböztetni nem ördögtől való. a probléma azzal van, hogy aki megkülönböztet, abban diszkomfortérzés keletkezik, és azonnal igazolni akarja, hogy ez most itt a világrend érdekében történik, ezt pedig én, aki nyílvánvalóan hiányosságokkal küzdök, szíveskedjek elfogadni. ha ezt nehezményezem, akkor elkezdődik az a nagyon kínos magyarázkodás, hogy ő csak segíteni akar, nem gondolta úgy, és amíg illedelmes és alázatos vagyok, addig kínosan megaláz, viszont amint péniszt növesztek, azonnal az Isten nevében történő ledominálás következik. itt következne szívem szerint egy határozott ütés torokra, amitől a hangja elcsuklik és szenvedő arccal megfullad illetve egy apró de mély szúrás a halántékon. olyan képmutatás, amiről egy beszélgetésnél simán elhangzik az, hogy hát kötelező. "nem mondhatod ki amit őszintén gondolsz" , "bizonyos helyzetekben, mint a munkahelyen, muszáj megjátszanod magad" én azt gondolom, hogy nincs így. az igaz, hogy mindig megjárom azzal, hogy őszintén beszélgetek már az első nap mindenkivel, de igazából csak a többiek jönnek hőbörögni, egyesek gonosz mosollyal nyugtázzák a szemembe nézve, hogy most megszívtam, a jóindulatúak meg jaj ezt nem szabad, erre vigyázzak arra vigyázzak stb. de még sosem kérdezett rá senki igazából arra, amiket mondok, csakis megróttak, hogy hát nem szabad ám mindent mindenkivel megbeszélni. miért kössem meg ezeket az alkukat? miért ragaszkodjak egy olyan munkahelyhez, ahol meg kell játszam magam? és miért ne akarjam megölni magam, ha azt látom mindenki ilyen körülöttem? azért, mert fehér európai férfi vagyok, azért én fogjam be a pofám, ne legyen irántam megértés? lesajnált, lenézett senkiházi vagyok. belém lehet rúgni, le lehet köpni, hiszen nem titkolom, hogy online pornóra nyáladzok. mindenki csinálja, de boldogan támadunk arra, akiről kiderül, hogy ugyanolyan nyomorult, mint mi. másokra állva mindig magasabbnak látszunk. létezik valami láthatatlan táblázat, amiben benne van, miben kell halmozni, törtetni, törekedni, ha ezen kívül bármiben elégedettséget találsz, annak pedig csak akkor lesz létjogosultsága, ha megfelelő marketinggel gátlástalanul önigazolsz. például, ha egy kis szar félénk "sikertelen" fasz vagy, kezdj el valami buzi sportot, és hangoztasd mindenütt, hogy a sport mennyire magasabbrendű. vagy ha nem leled örömöd a technológiai fejlődésben, osszál meg videókat, amiben emberek magas épületekről ugranak ejtőernyővel vagy ahol indiaiak ülnek ölelkezve a mocsokban. sosem lehetünk boldogok azzal, amink van, de nem dicsekszünk vele. meg ott van az is, hogy amikor valakinek mondjuk a keresztrejtvényfejtés okoz örömöt vagy kapcsolja ki az egóját, akkor nagyon gyorsan le kell alázni mások előtt, mert azt hisszük, ami a másiknak örömöt okoz, az nekem is örömöt kell okozzon, ha meg mégsem, akkor az a másik mennyire egy idióta. ilyen gondolatokkal telik a próbaidőm a munkahelyemen. de biztos, hogy nálam hibádzik valami, hisz az nem lehet, hogy ilyen fantasztikus körülmények között nem a pozitív dolgokra koncentrálok. nem hiába kerülnek el a barátaim...

Megosztás a facebookon