azt hittük, ez lesz a trónok harca, de miután gyöngyvirágtól lombhullásig jutottunk, megértettük, hogy a roncsfilm zajlik, ahol azt hisszük sose halunk meg, pedig már elveszett a kontroll, nincsen fehér isten, aki eloszlatja a felhőket a gangesz felett, hogy megtudjuk milyen a napfény íze, hiába bújunk angyalbőrbe, ebben a kisvárosban a szomszédok nem tartanak már össze jóban rosszban, nem vagyunk barátok közt, az erotika már nem egészséges, az évszakok többé nem szeszélyesek, a tanúi vagyunk, ahogy feltörik az ötödik pecsét is, elindul a sátán tangó, és hiába vagyok az, akinek lámpást adott az úr pesten, nem látok többé egyetlen csinibabát sem, csak legényanyákat, pogány madonnát, cserélgetem a meseautó kerekeit, próbálom elmondani nekik, hogy nincs kettő négy nélkül, de csak egy dílernek néznek, aki még hajtogatja, hogy légy jó mindhalálig, és lehullanak végül az egri csillagok, és a hídember elindul a bakterházzal együtt keletről nyugatra, annyit mond csak, hogy hagyjál lógva vászka, ő már tudja jól, hogy ez csupán egy taxidermia, ahol ki tudja ki lesz a nexxt, neki sincs már több célja, mint megdönteni hajnal tímeát a szuperbojzzal partiban, dögkeselyűk a nyomozóink, és saul fiát már csak az álom.neten kereshetjük. ez a sorstalanság, ahol végül szilánkokra törik az üvegtigris.

Megosztás a facebookon