az éjjel leninnel álmodtam. furcsa élmény volt, mert mint a legkedveltebb, legirigyeltebb menő csávó a baráti társaságokban, eléggé elfoglalt volt, sokan rajongták körül, de nem mint történelmi figurát, hanem mondom, mint a menő arcot. pedig megbeszéltük, hogy sakkozni fogunk. aztán így is lett, beszélgettünk, kérdeztem tőle mindenfélét, főleg hogy kikkel találkozott itt svájcban 100 évvel ezelőtt, miért nem lett dadaista lázadó, milyenek voltak azok az arcok akkor, akik a mostani világ meghatározó történelmi figurái. nyílván egy álomban lenin válaszai is az én tudatalattim válaszai, így azok sajátos rádöbbenések, az információk, érzelmek feldogozásának különleges módja, de mindenképpen megvilágosító, felszabadító, ahogyan kb egy évvel ezelőtt orbán viktorral voltam sörözni álmomban, nagyon jót beszélgetni, és azthiszem akkor engedtem el a gyűlöletemet, amit iránta oly sokáig éreztem. és így lettem korrekten kritikus a miniszterelnökkel szemben. de visszatérve leninhez, ő mostmár az én leninem, sőt egy kicsit most azokhoz a nagy szellemekhez közelinek érzem magam, akik a múlt század elején svájcban gyűltek össze, és indultak útjukra, szabadultak fel és valósultak meg. és nem szellemi magasságban érzem magamat hozzájuk közelinek, nem a zseniben, de egy leninnel sakkozás, egy orbánviktorral baráti sörözés álmomban, megérteti velem, hogy mindenhol ott van az ember a nagy ikonok mögött is, hogy a kultikus személyek, legyenek imádottak, gyűlöltek, a frusztrációink áldozatai, és hogy a viszonyunk másokhoz, főleg az utálat, a harag, de akár a szeretetnek a lebutítottabb formái mind a saját magunkkal való konfliktusaink kivetülései. tehát akit utálok, abban azt utálom, aki én vagyok vagy aki én nem vagyok, de szeretnék lenni, és tisztán látni csakis ennek a konfliktusnak a feloldódása után lehet. tehát a miniszterelnök nem azért fasz, mert utálom, lenin pedig nem azért mítikus, mert én sosem lehetek lenin. úgyhogy ma reggel bejöttem a munkahelyemre, végigtekintettem mindenkin, szemernyi haragot vagy irígységet nem éreztem, inkább olyan békés szeretetszerűséget, mint a corvinus egyetem melletti kocsmában orbán iránt. mind egy szintre érkeztünk, mind egyenlőek lettünk a szememben ma reggel. és ebben a lelkiállapotban felmondtam. békében és szeretetben. és boldog vagyok. és nyugodt. és nincs mit eleresztenem. ugyanígy szeretnék egyszer majd meghalni is.

Megosztás a facebookon