egyre többet töröm a fejem azon, hogy haza kéne menni. igazából rühellem ezeket a bürokrata, állattenyésztő, fogyasztói birka pszichopatákat. nem véletlen, hogy nem találtam barátokat, mert akikről azt hittem azok, igazából többségében csak a saját szarságuk igazolására használják az emberi kapcsolatokat, de amelyikük esetleg nem, az is a legerkölcstelenebb alja tanácsokat tudja csak adni, és a legpszichopatább életvezetési formát igyekszik prezentálni a sajátján. csalódott vagyok, és szégyellem magam, hogy valaha ide be akartam illeszkedni. a magyarok is-bár ez nem újdonság- a legalávalóbb balkáni mentalitással méregetik össze az életüket az otthonmaradottakkal és az itteni "társaikkal". tehát ők is betű, ahogy ezt a szlenget nemrégiben megtanultam. szóval kurvanehéz a beilleszkedés. és ahogyan egyre idősebb leszek, ahogy egyre pökhendibben ragaszkodom a saját igazságomhoz, úgy lesz egyre kilátástalanabb a társadalmi élet. de az otthonmaradtak számomra édesek. nem mindenki, viszont az az én hazám, azok az én barátaim, ők a családom. és maradnak is. és az Isten áldja őket, hogy nem hagytak cserben! és pláne, hogy nemsokára megházasodom, társra leltem, az életet lehetőségnek látom, a kettőnk iránt érzett felelősséget vonzónak találom, vágyom a többre, mint amit egymagamban jelentek, igénylem az életszínvonal minőségét. találkozás a barátokkal, gondolatok megosztása, egymás megölelése, együtt nevetés, együtt bosszankodás. sosem kaptam meg itt, pedig elhittem, hogy van. mindig mindent jobban tud mindenki nálam, mindig lebecsültek, mindig bölcseskedő mosollyal, megértően lesajnáltak, mert nekem valami hiányzik, valami falsch. tehát a gondolat: pár évig még rajta leszünk a pénzgyűjtésen, aztán ingatlanvásárlás, és irány haza. a gondolat elvetve, hogyan tovább? jó napot kívánok, hazajöttem, bocsi, hogy leléptem, fiatal voltam, szeretnék itthon élni, dolgozni. fogjak egy sárga mellényt, és álljak neki füvet nyírni a főút mellett? menjek el a tescoba árufeltöltőnek? menjek el valami mocskos mlm céghez bohóckodni? álljak be pincérnek, eladónak megint? mert semmihez nem értek. ráadásul 10 éve nem végzek érdemben munkát. mert tudjuk mindannyian nagyon jól, hogy nyugaton 3-an végzik azt a munkát, amit otthon egyedül, és ez nem feltétlenül a munkaerőn spórolás miatt van. csupán annyi, hogy itt a piac működik(persze ez nem dicsérendő), és nem az államból gazdagodnak meg az emberek, nem az állami megrendelésből alakul ki a nyereség, hanem a piaci forgalom, az önálló vállalkozások autonóm működése generálja a munkaerő jólétét. meg persze a szolgalelkűség a társadalom részéről. de tényleg. mi a faszhoz kezdjek otthon? senki nem megy haza, aki meg igen, az vagy elhúz egy éven belül megint vagy elbaszva minden pénzét, lecsúszott boldogtalan senki lesz, egy újabb tragédia. mert nem tud visszailleszkedni az évekig tartó haknizás után. nem tudja többé értékelni a sokmindent, amit otthon megkap újra, mintha börtönben élne az ember, hazamegy a szabadságba, és rájön, hogy egy naplopó. külföldi tapasztalat. persze, amikor tíz évig vagy kutató a CERNben másik 30, a világ minden részéről jött fizikussal, akkor a tapasztalatod óriási kincs a hazád számára, de egy kibaszott bérszámfejtő informatikus adatrögzítő a metro vagy alstom vagy audi vagy bosch vagy johnson and johnson stb cégeknél mi a faszt tud hazahozni? csakis a nagyképű senkiháziságát. a magamfajta kétkezi munkás meg még ennyit sem, ráadásul ezeknél mégprimitívebb vagyok, úgyhogy csak rontanék a magyarországi állapotokon. reménytelennek tűnik a hazamenetel, de nem adom fel. arra kérek és fogok kérni mindenkit, hogy tanácsokkal, véleményekkel segítsen egy prosztó emigráns tékozló fiún, hogy van jövőnk otthon. mert büszke vagyok rátok családom, büszke vagyok rátok barátaim, hogy a legfontosabban nem hagytatok csalódni, és ez az emberi kapcsolatok kifogyhatatlan ereje, és hogy azt érzem, a vitalitás maga, a hosszú értelmes élet titka az, hogy vannak akikre számíthatsz, vannak, akik életben tartanak, mert előttük nem állandó vizsgán vagy, hanem csupán csak szeretve feltételek nélkül.

Megosztás a facebookon