utálom a hétfőt! végre péntek! a jóléti apokalipszis jelmondatai ezek, amiket szerintem helytelenül használunk, bár a lélek motivációit teljesen megértem, de egy picit a dolgok mélyére tekintve, illetve a helyükre rakva azokat, és úgy megvizsgálva már nem fogadom el. emlékezzünk kenobi mesterre, és a "bizonyos szemszögből nézve" tanításra! mindig gyűlöltem a hétfőt, hiszen a hétvége csodálatos történései, a pihenés édes mámora, valójában a "bármit bármikor megtehetek", a szabadságnak a saját magunk által a szombatra és vasárnapra összesűrített hamis illúziója után a rabszolgaság, az önkéntes pokoljárás rettenetének első napja ez. igazából a tévedés alapja, hogy az életünket csak hétvégén kell éljük, szeretni csak a családot kell. a szeretet pontosan olyan dolog, ami független az elszenvedőtől, a szeretet elsősorban és leginkább arra hat, aki csinálja. így van ez a hétfővel is. hosszú munkáséveim alatt rájöttem, hogy kivételezek a hétfővel, hiszen minden egyes kibaszott napot ugyanúgy tudok gyűlölni, sőt egy időben volt úgy, hogy a vasárnapokat mégjobban. és hát nagyon elszégyelltem magam, amikor olykor egy egy keddnek annyira megörültem, ahogyan pénteknek még sosem. a világunk pusztulásának egyik legnagyobb fővárosában, genfben töltöttem mostanában a legcsodálatosabb hétvégéimet, pedig valóban azt tartom, hogy a mostani felelőtlen individualizmus, és agresszív véleményfasizmus szellemi szülőfaluja volt ez hajdan. ma reggel gyönyörködve bámultam a még fel nem szerelt fényreklám konzoljából előkukucskáló veréb testvérpárt, akik félénken, egymás csűdjébe kapaszkodva ugrottak életükben először a mélybe, és kezdték meg a játszóterek, parkok, emberlakta területeken való csuriskodásukat, és nem törődtem azzal, hogy emiatt a munkámból kések, és majd ahogy ez lenni szokott, hallgathatom munkaadóm rosszalló siránkozását, és munkám elvesztésének rémképével való riogatást, mert rendkívül fontos munkaerő vagyok arra az egy két percre, és több havi fizetésemben realizálható a profitelmaradás, amit trehányságom okozott. a forradalom, a világ megváltoztatása ott kezdődik el, amikor a helyére kerül minden, amikor a félelmekre és beidegződött szabályokra fittyet tudunk hányni(mondja meg valaki, mi az a fitty), és azzal foglalkozunk, ami igazán fontos, mivel úgy szívesen meghalok bármikor, hogy nincsen munkahelyem vagy megtakarított pénzem, azért én nem akarok élni, hogy jó munkám legyen, meg jó vagy rossz kurváim, viszont addig nem szeretnék meghalni, amíg nem láthatom a verebeket először repülni vagy amíg nem dugtam búzamezőn az imádott nővel. marcell tegnap könnyeit és taknyát visszaszívva írta le a veszprémi kézilabda csapat veresége miatti érzelmeit, amelyben dicsőítette a sportolókat, mindet, és köszönetet mondott a sportért magáért, bánata egy kedves és őszinte nyugodtsággal írt tulajdonképpen boldog poszt. ganxsta zoli pedig a szörnyű halálát kívánta minden real madrid szurkolónak ugyanebben a pillanatban (tegyük hozzá, másnap korrektül elnézést kért) anélkül, hogy itélkeznénk az iménti két lurkó meglátásai felett, azt azért elmondhatjuk, hogy minden nap lehet péntek, ahogyan mindegyik lehet hétfő is, hogy anakin skywalker meghalt, bizonyos szemszögből nézve igaz. nem is igazán nyálaskodni szerettem volna, csak mindennapos harcom a munkahelyem fekete harcos krisztusával, a hasadt elmém suicid és/vagy prófétikus darabjaival, továbbá a skizofrén elmeháborodottak azon tulajdonságával felvértezve, hogy bármibe bele tudom élni magam, és bármire kívülről tudok tekinteni, rengeteg ilyen és egyéb gondolat bombázza agyam atomjainak protonjait, és megelőzve a maghasadás hatalmas energiájának ezidáig már sajnos számtalanszor végbement hatalmas pusztítását, mintegy hűtőfolyamatként virtuális pennámmal róvom internetes agóránk oszlopaira meglátásaimat, hátha találok egy két hasonlóan megzavarodott vándorfilozófust, aki szintén hajlandó egy kis rendet koldulni velem a közhelyek, az önzőség és a butaság katatón zsivalyába.

Megosztás a facebookon