amíg gondtalanul éltem-bár tudtam, hogy egyszer majd meghalok, de azt nem, hogy mikor-addig a szorongás állandó volt, nem tudtam mitől félek. nem tudtam azt se, hogy félek. ilyesmit érezhet egy pet palack, amikor este még melegen beletöltöm a másnapi, munkába szánt teámat, és reggelre behorpad, statikussága elbizonytalanodik, egy megfáradt, nikotinfüggő alkoholistaként köszön vissza az este még sportemberként feszítő likvid ozsonnám. igen azthiszem a görnyedség, az izmaim rendeltetésellenes működése, a lelkivilágom feszes szűzhártyájának sérülékenysége, mintha folyamatosan egy épp kiszáradásban lévő ajak égetné bele a tudatomba az érthetetlen információt. olyan ez, mint amikor a felnőttek figyelmeztettek, hogy vigyázz, mert ne tudd meg mi történik, ha rossz leszel! azt se tudtam, mi a rossz vagy jó, és hogy mi történhet, annak még a fantáziám se szabhatott határt, hisz gyermekként bármit el tudtam képzelni. bár ez még most is megy. szorongás. megmagyarázhatatlan félelem, talán halálfélelem ez, tudatalatti rettegés valamitől, ami tulajdonképpen mindennek az értelmét adja. és mennyire érdekes, hogy amint megtudom a pontos időpontot, a szorongás elmúlik. felszabadulok, mint megfázás után, mint szarás után, mint amikor a dohányzást abbahagytam, hirtelen azt fedeztem fel, a világ sokkal teljesebb, mint addig, pedig végig benne éltem. ami eddig utálattal töltött el, most felhasadt, a genny kifolyt, a nyomás elszisszent, a gyűlöletem másokkal szemben elszállt, a világ dolgait önmagukban, a helyükön tudom értelmezni. mert mához pontosan két hónapra aláírom a kilépő papírom, kezet fogok mindenkivel, elköszönök, és itthagyom ezt a helyet. hogy visszatérek-e valaha, azt nem tudom, de szeretettel búcsúzom. szerintem csakis így érdemes. sem a de kár, hogy vége, sem a végre vége nem jó. nem lehet, hogy elhagyom, ha még nem volt elég, és nem lehet, hogy gyűlölöm és azért hagyom abba. ha gyűlölöm is, akkor sem a vége lesz a megoldás, hiába hitegetem magam én is mindig ezzel, a megoldás a megváltásban rejlik. van ami megváltson. és az nem a vége. a megváltás megelőzi a véget. és nem mindegy, hogyan van vége. de ami fontos és nekem mindig megvilágosító, hogy amikor tudom, hogy vége, akkor megszűnik a szorongás. elmúlnak a sérelmek, megnyugszik a lelkem. az addig gyűlölt arcok hirtelen családtaggá válnak, a helyszínek a lakásom szobáivá, a határidők többé nem zavarnak, már nem görnyedve élek, már újra van erekcióm is. nem égethetem fel magam mögött az életem, nem lehet, hogy sérelmekkel távozzak, mert bár nem látom őket többé, de amit nem rendeztem el, az visszaköszön majd. ahogy ezek a büdös kurvák! akiket nem basztam szájon, amikor kellett volna! akik akkor dühítenek fel leginkább, amikor azt látom, hogy nekem is megy, hogy nem vagyok szar, hogy nem elmebetegség elvárni egy olyan életet, amilyenre vágyom, hogy együtt lenni valakivel nem jelenti feltétlen, hogy roppanjon meg az életem. de már messze járnak. lezárandó akták, talán az egóm is befogja a mocskos pofáját, és egyszer majd meghalhatok végre úgy, hogy már semmi sem hiányzik.

Megosztás a facebookon